A valódi változás eléréséhez képesnek kell lennünk egy helyzetet átérezni, kapcsolódni belső tapasztalatainkhoz. Minden önismereti folyamat megreked, ha megmarad a helyzetek magyarázatánál, és a külső körülmények hibáztatásánál. A változás folyamata gondolkodásunk és zsigeri élményvilágunk együttműködéséből fakad.
Eugen T. Gendlin és munkatársai a múlt század hatvanas éveiben a terápia hatásosságának tényezőit vizsgálták. Arra voltak kíváncsiak, mitől lesz eredményes a terápiás folyamat. Arra az eredményre jutottak, hogy azok a kliensek, akik természetes módon tudtak kapcsolódni a belső tapasztalataikhoz, valóban változni kezdtek. Míg azoknál, akik megmaradtak a magyarázatok szintjén vagy a külső körülményekre való hivatkozásnál (tehát nem tudtak kapcsolódni belső tapasztalataikhoz), nem indult el a belső átalakulás, a terápia kevésbé bizonyult eredményesnek.
Arra a felismerésre jutottak, hogy ez a befelé figyelés elsajátítható, erre dolgozták ki a fókuszolás módszerét. A fókuszolás szó azt jelentette, hogy az egyén képes a fókuszát egy még nem meghatározott és tiszta, ugyanakkor mégis világosan észlelt belső tapasztalatán tartani. (Gendlin, 1962, 1964)
Éber és nyitott módon kapcsolatba léphetünk a testünkben, zsigereinkben őrzött tapasztalatainkkal. Ha újrateremtjük, helyreállítjuk a kapcsolatot önmagunkkal, akkor nyugodtabbá, magabiztosabbá és kiegyensúlyozottabbá válhatunk.
Miben segít a fókuszolás?
– ha mélyebb önismeretre vágyunk,
– ha nehézségeink vannak a testünkkel való kapcsolattal,
– ha feszültségek, testi tünetek jelennek meg,
– ha szeretnénk megtanulni elfogadni önmagunkat,
– ha a kapcsolatainkban több elfogadást szeretnénk,
– ha olyan eszközt szeretnénk, amivel önállóan is karbantarthatjuk magunkat.
