A gyógyító írás – mit tehetek, ha tehetetlen vagyok?
A tehetetlenséghez hasonló, elborító érzelmekkel az az egyik legnehezebb, hogy nem látunk ki belőlük. Saját érzelmi állapotunkat a helyzet valós megítéléseként érzékeljük. Tényleg elhisszük, hogy nincs megoldás, nem lehet mit kezdeni a gondjainkkal.
A jelenlegi általános szituációban sokszor valóban eszköztelenné válunk, olyan helyzetekkel találkozunk, amiket nem tudunk kontrollálni. Ha például kétségbe ejtenek a hírekben olvasható számok, vagy idős beteg szüleink, akik nem akarnak otthon maradni, akkor félünk, aggódunk, és átéljük, hogy nem rajtunk múlik, hogy mi fog következni.
Észrevehetjük, hogy két oldala van ennek a helyzetnek:
egyrészt saját érzéseinkkel kezdhetünk valamit, másrészt megkereshetjük, hogy mi az, amit mégis megtehetünk a beszűkült mozgástérben. Röviden: megróbálhatjuk tudomásul venni magát a helyzetet, az érzéseinket, és megkeresni, mi az, amin ezen belül változtathatunk. A cselekvés önmagában is szorongáscsökkentő, még ha mentális cselekvésről, vagy írásról van is szó.
Előző bejegyzésünkben összeszedtük, hogy a bennünk zajló folyamatok szavakba öntése hogyan segít. A papírra vetéssel távolságot teremtünk mindazzal, ami bennünk kavarog, a leírás másfajta perspektívát, jobb megértést és stresszcsökkentést eredményez.
Most azt gyűjtöttük össze, milyen lépéseken keresztül tudjuk végigvezetni magunkat ezen a folyamaton.
Milyen kérdések mentén lehet az érzéseinket és a gondolatainkat tudomásul venni, megfogalmazni, gondoskodó módon önmagunk felé fordulni, és cselekvési lehetőségeket találnia beszűkült lehetőségeken belül. Mindezt fókuszosan tesszük, a nehéz érzéseink hordozójára, a testünkre való figyeléssel. Az érzelmek testi jeleinek tudomásul vétele szintén csökkenti a benne eltárolt feszültséget.
Ezek a kérdések csak iránymutatóak, ha közben bármi más is eszünkbe jut, írjuk le nyugodtan.
Mi a helyzet, amiről szó van?
Gyakran nézem a híroldalakat, és aggasztanak a számok.
Még arra sem tudom rávenni a szüleimet, hogy vegyék komolyan a helyzet, és ne menjenek minden nap boltba.
Mi a legrosszabb benne?
Nem tehetek semmit, csak nézem, hogy nőnek a számok, soha nem lesz vége, egyre rosszabb.
A szüleim nem hallgatnak meg, nem mehetek oda, ha bajuk lesz, nem tudok majd segíteni nekik.
Mi az érzés, amit átélek?
Kicsinek érzem magam, és nem tudok a Nagyvilággal mit kezdeni.
Haragszom a szüleimre, dühös vagyok, hogy nem hallgatnak meg. Furdal a lelkiismeret, hogy ingerült vagyok velük.
Milyen gondolatok kapcsolódnak hozzá?
A számok pörögnek a fejemben, lehetséges kimeneteleket sorolok, az ismerőseim helyzetén gondolkodom. Körbe járok. Nem én tehetek erről, mégis nekem kell megoldani.
Gondolatban pörölök a szüleimmel.
Hol érződik a testemben? Hol van a helye a testemben?
A gyomrom összeszorul, mintha valami megállt volna benne.
Hányingerem van, fáj a fejem.
Dobog a szívem, szédülök.
Mi esne jól ennek az élménynek? Mire lenne szüksége a testemnek?
Szeretném, ha jönne valaki, és megmentene. Állítsák le a járványt.
Kikapcsolódásra, pihenésre, csendre.
Valaki szóljon a szüleimnek, oldják meg helyettem.
Mi segíthet elviselni ezt az élményt?
A gondolat, hogy nincs baj velem, ez ilyenkor normális. Mások is ezt érzik, nem vagyok UFO.
Máskor is megoldottam már nehéz helyzeteket.
Valaki fogja meg a kezem, öleljen át. Bebújnék a paplan alá, és elfelejteném ezt az egészet.
Mit nem tudok megtenni? Hol van a hatóképessége határa?
Nem tudom elmulasztani a járványt.
Nem tudom a szüleimet rávenni arra, amit nem akarnak.
Mit tehetek?
Kevesebbet olvasok híreket. Megállok néha, és a legjobbakat kívánom a betegeknek, az ápolóknak. Keresek valami konkrét elfoglaltságot, ami leköt.
Minden nap felhívom a szüleimet, és mondok valami kedveset nekik. Összeszedem, mi mindenért vagyok hálás nekik, hogy nem csak a mostani haragom legyen.
Visszatekintve arra, amit leírtam, mit tudtam meg a helyzetemről? Az érzéseimről?
Nagyon sok, túlterhelődtem. Csak ezen járt az eszem. Nem figyeltem magamra.
Nem tudok mindent megoldani, de van, amit megtudok.
