Csinálás helyett létezés
Ha valamit tanulhatunk a mostani helyzetből, akkor az, hogy nem kell mindig elérni valamit. Nem kell folyton kreatívnak lenni, újat tanulni, átalakítani. “Ha akarod, úgy lesz, csak eléggé akarni kell” – szólamokkal tele a padlás. Ne gyötörjük magunkat, éppen elég viselni a helyzetet.
Hiszen ez vezetett oda, ahol most tartunk. Azt hittük, uralhatjuk önmagunkat, a gazdaságot, a természetet. És nézzük meg, hogy hová jutottunk. Kiderült, hogy kicsik vagyunk, és sebezhetőek.
„Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.” (Albert Einstein)
Itt az idő, megállni, figyelni, megengedni, hogy nem megy mindig hasznosnak lenni, nem lehet mindig fejlődni. Hosszú ideje vagyunk otthon, és nem baj, ha nem tanultunk meg egy új nyelvet, nem ragyog minden és nem indítottunk be egy új vállalkozást. Szabad időnként vacakul lenni, céltalanul engedni a napokat telni, mert nem biztos, hogy mindig össze tudjuk szedni magunkat.
Persze mindig megpróbálunk talpra állni, de néha körbe is nézhetünk a padlóról. Nem tudom, mikor figyeltétek meg utoljára, milyen is az étkező asztal alól a lakás. Ha egy kicsit meg tudjuk engedni magunknak, hogy lelassulva együtt legyünk azzal, ami van, a csinálás állandósult feszítése helyett épp a megengedés, a figyelem hozhat enyhülést.
Megpróbálhatunk tisztelettel bánni saját bensőnk jelzéseivel. Elfogadni azt, ami éppen van, és együttműködni vele. Hátha valami más születik belőle. Ez a fókuszolás egyik alapvető gondolata: az örök csinálás helyett az észlelést, figyelmet, együttműködést gyakorolni.
