Testünkbe kódolt önmagunk
Önmagunk megismerésének királyi útja nemcsak álmainkon vagy szavainkon keresztül vezet, hanem testünkön is. A fókusz módszer új megvilágításba helyezi testérzeteinket: őszinte és csalhatatlan közvetítők – ha odafigyelünk és meghallgatjuk őket. Szabó Elvira cikke
A hazánkban eddig méltatlanul kevéssé ismert fókusz módszer új megvilágításba helyezi testérzeteinket: önmagunk, érzéseink, élményeink őszinte és csalhatatlan közvetítőiként tekint rájuk – ha odafigyelünk és meghallgatjuk őket. Önmagunk megismerésének királyi útja nemcsak álmainkon vagy szavainkon keresztül vezet, hanem testünkön is.
Az átélt érzet
Kántor Árpád pszichológus, pszicho-szomatoterapeuta és fókuszolás koordinátor néhány kérdéssel rávezet arra, hogyan történik, hogyan segít és old a fókuszolás. Figyelmünket befelé fordítjuk a testünk felé: például oda, ahol szorít, ahol nyomást érzünk, esetleg melegséget, hideget, ahol valami összerándul vagy megfeszül. Ha érzéseinkben szomorúak vagyunk, vizsgáljuk meg, testünk mely részein és hogyan jelenik meg a szomorúság?
Testünk ugyanis érzetek formájában elraktározza minden élményünket és tapasztalatunkat; ezek az érzetek gyakran velünk maradnak akkor is, amikor a tapasztalat rég emlékké vált már, és a jelenben továbbra is befolyásolják kapcsolatainkat, reakcióinkat. Ugyanígy a körülöttünk élőkhöz való viszonyunk is leképeződik testünkben: amikor egy embertársunkkal együtt, közös térben, kapcsolatban vagyunk, zsigereinkben, izmainkban is kifejeződik a reláció minősége. Ha kimerevítenénk egy emberi interakció egy tetszőleges pillanatát, a testünkre figyelve rájöhetnénk, hogy mit tükröznek a bennünk keletkező érzetek; talán adni kívánunk, vagy ellenkezőleg, szívünk szerint ellöknénk a másikat, esetleg izmaink megmerevednek a feszélyezettségtől. Testünk folyamatosan üzen, csak a hétköznapi mókuskerék üzemmódban elsiklunk a jelzései fölött.
Amikor figyelmünkkel sikerül megragadni ezeket a jelzéseket, lényegében tudatunkba emelünk korábban tudattalan elemeket, és mindazt, amit ezek jelképeznek: a közeledni, a távolodni vágyást, vagy épp a feszélyezettséget. Végre átélhetjük, érzelmileg és érzetben egyaránt, hogy mit jelent számunkra egy adott helyzet, amin esetleg eddig csak nagy erőkkel próbáltunk úrrá lenni, küzdeni ellene, elnyomni – természetesen sikertelenül.
Közelebb önmagunkhoz
Miért sikertelenül? Mert amikor figyelmen kívül hagytuk ezeket a szomatikus és vegetatív érzeteket, önmagunkon gyalogoltunk át. Önmagunk pedig nem igazán szokta jó néven venni a félvállról vevést, hanem dupla erővel küldi a jelzéseket, akár a betegségtünetig fokozva. Testünk nem egy tőlünk független entitás, és nem is egy hol engedelmeskedő, hol a parancsaink ellen lázadozó alsóbbrendű fél. Testünk azonos önmagunkkal, egyúttal belső tükrünk, ami pontosan úgy működik, ahogy mi magunk. Amikor haragszunk egy szervünk valamilyen megbetegedéséért, valójában magunkra haragszunk.
Testrészeinkben kialakult érzeteinken már az is változtathat, ha tudatosítjuk őket; enyhülhetnek, megszűnhetnek, vagy egy másik helyre helyeződhetnek át, attól függően, ahogyan a belső élmény átalakul. Előfordulhat, hogy az átélés hatására már a fókuszolás napján elkezdjük átstrukturálni életünket, kapcsolatainkat úgy, hogy a tudatosított érzés többé nem jön létre. Megismertünk és megértettünk valamit, ami eddig csak lappangott bennünk.
Nagyító alatt
A fókuszolás módszerén belül számos technika alkalmazható, magyarázza Kántor Árpád. A kezdeti figyelembevitel általában meghatározott lépésekben történik: hátulról indulva lefelé, majd a talpunktól felfelé pásztázzuk végig testünket, végül áthaladunk a kezünkön. Testrészeinket külön-külön is megvizsgáljuk. Amikor a kliens egy konkrét kérdéssel, problémával érkezik, a téma felvázolása után a fókusz kísérő arra kéri, figyelje meg, hogyan reagál a teste az adott a helyzetben.
Egy hosszabb, több alkalmat igénylő terápiás folyamat elején a kliens a kísérő segítségével kialakíthat magában egy biztonságos helyet, egy fiktív belső teret, egy megnyugtató pontot, ahol azt érezheti, hogy biztonságban van, és elfogadják. Erről a megtartó belső helyről tekint rá majd a problémákra; így nem fenyegeti a veszély, hogy a felmerülő érzetek és érzések kihúzzák alóla a szilárd talajt.
A rezonáltatás során az átélt érzethez kapcsolódó asszociációkat, gondolatokat, érzéseket, emlékeket, mozdulatokat járja körül a fókuszoló és a kísérője. A cél az adott helyzet minél teljesebb megértése, eljutni minél mélyebb és távolabbi rétegekbe, ránézni arra, ami ott beágyazódott.
Fókuszolással bármilyen problémában, de különösen pszichoszomatikus és szomatizációs betegségeknél érhető el jelentős javulás, hiszen ezekben az esetekben az elsődleges tünethordozó a test. Lehetséges, hogy egy alkalom is elég a változáshoz, míg egy átfogó nehézség több évnyi pszichológiai munkát is igényelhet. A fókuszolás másodlagos hozadéka – a megoldás és feloldás mellett –, hogy közben az egyén önállóan képessé válik alkalmazni a testérzetek feltárását. Gyakorlás után önmaga válhat saját fókusztrénerévé, terapeutáját pedig elég felkeresni a mélyebb, saját kapacitását meghaladó megpróbáltatásoknál, traumáknál, amikor szerencsésebb, ha az átélés során jelen van valaki, akire támaszkodhat.
Szabó Elvira
